 |
 |
 |
 |
Komárom FM 90,5
Első adónkat 1996. április 5.-én indítottuk Esztergomban a 92.5MHz-en. Ott hamar meghatározó médiummá váltunk, de már az első évben megmutatkozott, hogy a rádió minőségi fejlődéséhez, függetlenségéhez szükséges anyagi háttér megteremtése csak terjeszkedés útján valósítható meg. Mindenképpen egy összefüggő területi egységet akartunk létrehozni adóinkkal. Tervezőmunkával 1997-ben kidolgoztuk egy komáromi és egy győri adó indításának alapjait. Ennek eredményeként már 1998 decemberében biztossá vált, hogy rádiót indíthatunk Komáromban és Győrben. A Média törvény sajnos nem rendelkezik arról, hogy mennyi idő lehet az átfutása egy ilyen eljárásnak, így csaknem három évet kellett várnunk mire 2001 április 17.-én Komáromban is megszólalhatott a KÉK DUNA.
Komáromban a Bajcsy Zsilinszky út 2.-ben az első emeleten van stúdióink, adónkat pedig a közeli víztoronyban helyeztük el. Részben ennek, részben pedig a nemzetközi egyeztetésnek köszönhető, hogy a helyi médiumok közül minket lehet a legnagyobb körzetben jó minőségben venni. Vételkörzetünk átfed az esztergomi, tatabánya és győri adónkkal,így az autóval utazók folyamatosan hallgathatják valamelyik KÉK DUNA műsorát Esztergomtól egészen Hegyeshalomig.
Stábunkat helyi fiatalok alkotják, akik hitelesen tolmácsolják térségünk híreit. Kicsit szomorúan, de annál nagyobb büszkeséggel vettük tudomásul, hogy a főváros közelsége miatt számos műsorvezetőnk ma már televíziókban és országos rádióállomásokon folytatta karrierjét. A KÉK DUNA Rádió a nyilvánosság erejével szeretné segíteni térségünk fejlődését. Szinte valamennyi helyi rendezvénybe igyekszünk bekapcsolódni, kollégáink jelen voltak, vannak és lesznek térségünk eseményein, az ünnepségektől az árvízi eseményekig.
Az elmúlt évek során hallgatói észrevételek alapján folyamatosan finomítottuk műsorszerkezetünket és zenei parkunkat. A hallgatókkal való kapcsolattartásra kezdetbe a telefonos játékok és az élő telefonos kívánságműsor szolgált. Honlapunk is számos lehetőséget kínál hallgatóinknak visszajelzéseik elküldésére.
Az ORTT engedélye alapján a tatabányai és komáromi adónkat hálózatos üzemben működtetjük, így lehetővé vált, hogy autózás közben ugrás nélkül válthasson a rádió egyik adónkról a másikra. Országos szinten is elsők voltunk az aktív RDS RT szolgáltatás bevezetésével. Ez azt jelenti, hogy az RDS-sel felszerelt vevőkön megjelenik az éppen játszott zeneszám címe. E mellett aktívan használjuk a közlekedési hírek megkülönböztetésére szolgáló TA funkciót is. Ennek segítségével az autórádió automatikusan áll át műsorunkra más állomásról, kazetta, vagy CD hallgatásról is amikor közlekedési híreket sugárzunk.
Szeretnénk, ha minél többet tudnánk hallgatóinkról, ügyfeleinkrol. Várjuk az észrevételeket telefonon, FAX-on, levélben, vagy E-mailben.
KOMÁROM FM 90.5 MHz, TATABÁNYA FM 107.0 MHz
2900 Komárom, Bajcsy Zs. u. 2.
Tel.:34/510-410, FAX:34/510-411
INFO 34/510-414
SMS:06-20/20-22-777
E-mail: ttb@kekduna.hu
|
 |
 |
 |
 |