|
Tilos gördeszkázni Győr történelmi belvárosában május elsejétől. Az önkormányzat rendelettel tiltja ki a deszkásokat több utcáról és térről, többek között a tavaly nyáron felújított Széchenyi térről. Azt mondják, elsősorban az utcák és terek megóvása érdekében döntöttek így. A gördeszkások szerint viszont nincs hová menniük, mert a városban nincs számukra megfelelő pálya.
Tavaly nyáron újították fel a győri Széchenyi teret. Ha jó az idő, sok gördeszkás jön ide, mert – mint mondják - jó itt a talaj. Az önkormányzat viszont éppen a felújított burkolatot félti. Ezért döntöttek úgy, hogy május elsejétől tilos gördeszkázni a történelmi belváros terein, utcáin.
„A belváros szűk utcácskái benne a gyalogos forgalommal együtt alkalmatlanok arra, hogy itt ilyen sportot űzzenek a fiatalok, ez a gördeszka ez kicsúszik a lábuk alól, ez röpül, nekiröpül a műemléképületeknek esetleg a vendéglátóteraszoknak” – mondta Nagyné László Edit közigazgatási osztályvezető.
Most még csak figyelmeztetnek a közterület felügyelők, májustól azonban 30 ezer forintra büntethetnek és még a deszkát is elvehetik.
„Nem ketten hárman szoktunk itt játszani, hanem többen és annyira nem vagyunk rossz emberek szerintem, hogy így kirekesszenek minket” – mondta egy gördeszkás.
„Felháborítónak tartjuk, hogy ezt az egész sportot ki szeretnék rekeszteni Győr területéről” – mondta egy másik deszkás.
Győrben több sportpálya is van, gördeszka pálya azonban nincs, pedig a fiatalok szerint ez lehetnek az egyetlen megoldás. Úgy tűnik tehát a deszkások számára maradnak egyelőre a lakótelepek, aminek valószínűleg azonban az ott élők nem örülnek majd.
|